HTML

Utolsó kommentek

SZÉP Magyarországért

SZolidaritás az Élhető Polgári Magyarországért mozgalom Nekem sem tetszik a rendszer, ezért ötletelek és megoldásokat javaslok. A magyarorszag.hu fórumain 2003 óta írom le a gondolataimat, de sajnos ez nem elegendő. Nézem a tüntetéseket és az újonnan alakuló szervezeteket, de ez mind kevés! Meggyőződésem szerint az orbáni bolsevik diktatúra csak akkor váltható le, ha mindenki, aki demokratának tartja magát, összefog!

Friss topikok

Magyarország ma még nem képes partnerként viselkedni!

2011.10.26. 10:34 menyusp

Napjainkra oda jutottunk, hogy változás nélkül, garantálható az ország lepusztulása, a magyar polgárok tömegeinek ellehetetlenülése.

Mivel látszólag demokráciában élünk, és van egy formálisan igen nagy támogatottságú kormányzat, kizárólag a 2014-es választás adhat reményt.

Olyan társadalmi összefogásra lesz szükség, amely első lépésben egy társadalmi konszenzus kialakítását, együttműködési minimum megteremtését  tűzi ki célul.

Nem számít a baloldaliság, hiszen gyurcsány szétverte, degradálta már ezt a klasszikus fogalmat.

Nem számít a jobboldal sem, hiszen orbán most veri szét ezt a szférát!

A fideszt támogatók egy-másfél éven belül ugyanúgy szembesülni fognak azzal, hogy imádott vezéreik, politikusaik becsapták, hülyének nézték őket, mint ahogy a gyurcsányt támogatók is kénytelenek voltak a valóság tényeit tudomásul venni.

A valódi harc nem a két szekértábor, a jobb és baloldal között folyik, hiszen mindkét autokrata személyiség ugyanolyan bolsevik típusú, erkölcstelen diktatúrát épített a rendelkezésre álló eszközökkel. Ne felejtsük el, hogy a két böszme párt (mszp-fidesz) módszeresen hitbizományt alakított ki saját pártjából annak érdekében, hogy személyi kultuszuk célt érjen.

Nincs helye mások lekezelésének; nincs helye bűnbakképzésnek; nincs helye megosztó marakodásnak, ha a demokraták közössége meg tud állapodni egy rendszerváltó minimumban!

Meg kell keresni azokat az alap elveket, eszméket, normákat, amelyeket a fidesztől az mszp-n át a jobbikig és a munkáspártig minden politikai erő el képes fogadni az ország, a magyarság megmentéséért!

Enélkül a konszenzus nélkül orbán király hatalma megdönthetetlen!
 
2003 óta - a felelős véleménynyilvánítás szabadsága óta - tiltakozom az interneten 
- a bérreform elsikkasztásának súlyos nemzetgazdasági következménye;
- a magyar pártrendszer (pártokrácia) korrupt alkalmatlansága;
- az egészségügy lepusztítása;
stb. ellen - hatástalanul. 
 
Kis hazánkban a hétköznapi kisember szavát nem hajlandók meghallani sem a "nagyok", ennek következményeként a rendszerváltó elit felépíthette a saját védelmét a társadalom ellen.
Kialakult így a sok millió koldus országa, egy alig egy-kétmilliós jómódúval szemben.
Ez kell nekünk?
Nem inkább egy széleskörű, nagy tömegű középosztály, nagyon csekély milliomossal és koldussal?
Én olyan országban szeretnék élni, ahol a milliomos büszke a illióira, mert nem lopta, vagy nem sumák módon szerezte azt. Olyan országban,, ahol a gazdag büszke arra, hogy segíti a szegényt; ahol nincs cigánykérdés, mert a cigány csak egy a dolgozó, tisztességes magyarok közül, s cigány nemzetisége kizárólag a kulturális örökségéből adódik.
 
Nincs kiút a mai pártrendszer-struktúrával - ezt bizonyította a két új párt beágyazódása az ócskaság társadalmi posványába.
 
Az LMP beilleszkedett a korrumpálók közösségébe és megélhetési politikussá vált.
A Jobbik - bár a legkarakánabb alakulat az összes parlamenti párt közül, a mai napig nem tudta levetni magáról a gyurcsány által rájuk akasztott fasisztoid billogot.
 
Van megoldás? Szerintem van!
 
A következők a magyarorszag.hu jelzett fórumából való, augusztusi bejegyzéseim.
 
 
https://edemokracia.magyarorszag.hu/forum/posts/list/17806.page;jsessionid=3AA9E7B57E085E0E4C9A6A1E06D7D3CC.portal11 
 
2011.08.26 18:29:30 
SZÉP Magyarországért 
avagy 
SZolidaritás az Élhető Polgári Magyarországért mozgalom 
 
Kedves ismeretlen és ismerős barátaim! 
 
Elegem van a politikából. 
Elegem van abból, hogy a rendszerváltó elit „hazugságországot” csinált Magyarországból. 
Elég volt a pártokráciából, elég volt a mszp-fidesz szekértáborokból. 
Miért kell nekünk, hétköznapi polgároknak eltűrnünk, hogy gyurcsány után orbán is bolsevik diktatúrát akar a nyakamba sózni. 
(Ne tévesszen meg senkit a két vezér kisbetűs neve: nem elírás, hanem megbecsülésem jelzése!) 
 
Mit szeretne, egy ötvenes magyar polgár? 
 
Azt, hogy valóban történjen meg a rendszerváltás, és a magyar gazdaság tisztességesen kapitalista gazdaság legyen. 
Azt, hogy az ország segítse, és ne hagyja maga mögött a „rendszerváltás veszteseit”. 
Azt, hogy Magyarország a tudás, a tehetség, és a szorgalmas munka országa legyen, ne pedig a multinacionális tőke rabszolgája. 
 
CÉL: A mozgalom felépítése a pártokrata diktatúrák ellen, mely a széles polgári középosztályért kezdi meg együttműködését. 
 
A Mozgalom csatlakozásra szólít minden olyan pártot, társadalmi szervezetet és polgárt, akinek elege van a rendszerváltó elit kártételéből, és egy széles POLGÁRI középosztályra épülő, valódi demokráciát akar. 
 
A megoldás két lépcsőben lehetséges: az első lépés a legközelebbi választáson egy kétharmados, fideszt leváltó ideiglenes kormányzat felállítása, majd a második lépcsőben az újonnan kidolgozott plurális-demokrata választás kiírása, melynek legfontosabb feladata a széles társadalmi alapon felépített koalíciós kormányzás kialakítása. 
 
CSATLAKOZZON ÖN (SZERVEZETE) IS, A MOZGALOM NEMZETI-KONSZENZUS MINIMUMÁNAK MEGALKOTÁSÁHOZ!
Vezérlő elvünk a társadalmi sokszínű partnerség, a tolerancia, és az alternatívákra alapozott politika. 
 
ESZKÖZ: A SZÉP Magyarországért mozgalom alapvetései: 
1. A rendszerváltó elit törvényeinek felülvizsgálata és megváltoztatása 
2. APEH megerősítése; új adótörvény 
3. Az Alaptörvény és a fidesz-diktátumok visszavonása 
4. Új választási törvény; új képviselői törvény, új párttörvény megalkotása 
5. Választás kiírása az új szabályok szerint. 
 
FŐ FELADAT: Olyan választási szövetséget kívánunk létrehozni, mely a legközelebbi választáson kétharmados többséget szerezhet, és kiindulásként képes lesz visszaállítani az orbáni diktatúra előtti állapotot, egy fél éven belüli demokratikus választás kiírásáig. 
Az általunk kiépítendő új választási rendszerünk meghatározó eleme, hogy a társadalom minden rétegét képviselni kell a magyar törvényhozásban; fel kell számolni a néhány tízezres pártok túlhatalmát; biztosítani kell a szavazók kontrollját képviselőik felett (visszahívhatóság ); új elvek alapján kell meghatározni a mentességeket (minden magyar állampolgár ellen azonos módon kell lefolytatni az állami és bírósági eljárásokat, azzal a különbséggel, hogy a politikusok esetében szoros parlamenti felügyeletet kell gyakorolni az eljárás során); az önkormányzati választási körben meg kell szüntetni a pártok propagandáját, és a személyi programokra kell helyezi a hangsúlyt; be kell vezetni a törvényeket megerősítő népszavazások körét; és egységes eljárásrendet kell követni minden magyar választáson. 
Az első valóban demokratikus választáson lehetővé kell tenni, hogy minden 100 ezer választópolgár szavazata egy parlamenti mandátumot érjen. 
Visszaállítanánk a 176 egyéni képviselői helyet, ahol bármely szervezet vagy választópolgár indulhatna, aki a választás korlátozott költségét – 100 ezer forintot képviselői helyenként/választásonként – a teljes egészében nyilvános választási számlájára be tudna fizetni. 
A választás teljes internetes nyilvánosság alapján, csak és kizárólag ezen összeghatáron belül bonyolítható le. Az a párt, vagy választási szervezet, amelyik a nyilvánosság megkerülésével bárkitől pénzt fogad el, vagy költséget számol el, a választásból – korrupció; erkölcstelen magatartás miatt – azonnal kizárásra kerül. 
Egyéni képviselő kötelezően nem vehet részt választási szervezet vagy párt frakciójának munkájában; szavazatáért kizárólag a választói felé tartozik elszámolással. 
A maradék szavazatokat 100 ezer szavazatonként minden választási szervezet önmaga használja fel képviselői mandátumokra. 
Az összes képviselői létszám = (szavazópolgárok száma / 100 ezer) – egyéni képviselői mandátumok száma . 
A listás mandátumok száma így 150 és kétszáz közé tehető, a választáson résztvevők számától függően.
A nem szavazó százezrek képviselete így üresen marad a parlamentben. 
A képviselői létszám csökkentése hazug mellébeszélés a politikai pártoktól, mert a költségeiket más, hatékonyabb módon kell csökkenteni. 
 
Feladat alternatívák: 
A csatlakozó szervezetek szuverenitása és identitásuk megőrzése, garanciája.
A kapitalista elvű munkáért kapitalista elvű bért kell fizetni. Ennek lehetséges módszere: a magyar munkabérek degresszív növelése pl. minimálbérszint 3 szoros – átlagbér kétszeres – átlagbér 3-szorosa felett 1-szeres szorzó alkalmazása.
Bármilyen állami-önkormányzati támogatás kizárólag polgárnak, személyre szólóan adható.
Teljes körű vagyonfelmérés a leggazdagabbaktól kezdve
Szolidaritás elvű egykulcsos SZJA rendszer, a vagyonadó intézményének egyidejű bevezetésével.
Magyar Innovációra alapozott Öko-gazdaság kialakítása
Környezetvédelmi termékdíj minden import termékre, a magyar innováció export terméktámogatásával egy időben
Állami – önkormányzati cégek kapitalista átalakítása – vezetési szintek minimalizálása
Politikusok legfeljebb országos átlagfizetést kaphatnak; költségeikkel elszámolni kötelesek;juttatásaik növekedése nem haladhatja meg az országos átlagot.
Pártalapítványok megszüntetése; pártok támogatásának megszüntetése; vagyonaik állami átvétele – a pártok néhány ezres tagsága tartsa el a szervezetet.
Minden normatív támogatási rendszer automatizmusának megszüntetése; személyre szabása 
Személyi felelősségek érvényesítése; károkozás kényszermunka alapú jóvátétele; vagyonok előzetes zárolása.
Minden csődben érdekelt vezető személy elszámoltatása és vezetői státuszának megszüntetése.
Kiáramló deviza nemzet banki felügyelete; off-shore jövedelmek megadóztatása 
Az elit álláshalmozásának megakadályozása; Főállású képviselő nem lehet máshol is főállásban képviselő, vagy polgármester, vagy felügyelőbizottsági tag vagy igazgatósági tag; kivéve, ha a választott funkcióit tiszteletdíj, vagy munkabér, illetve bér jellegű egyéb juttatás nélkül látja el.
Minden korrupció, és fekete foglalkoztatás kényszermunkával és teljes vagyonelkobzással büntetése.
Lánctartozások felderítése és rendezése.
Jogalkotás csak a nyilvánosság bevonása után lehetséges.. 
A jelenlegi téves szerepfelfogás helyett: a DÖNTÉSELŐKÉSZÍTÉS MAXIMÁLIS és VISSZAJELZETT demokráciája után a DÖNTÉS FELELŐS diktatúrája következik.
Kritikák csak javaslattal együtt értelmezhetők, felhasználásuk vagy elutasításuk nyilvános értékelést kíván.
 
Indító felhívásként hirtelen ennyi. 
Szeretném az évek óta kigondolt elképzeléseimet az elkövetkezőkben közölni e helyen, és szeretettel várok minden kötözködést, ellenvetést, más irányú megoldást. 
 
Ha a „névtelen” gondolkodó kisemberek, fiatalok és matuzsálemek; értelmiségiek és kétkezi dolgozók is csatlakoznak hozzánk; elmondják véleményüket, megteszik javaslataikat, akkor hitem szerint SZÉP ország lesz Magyarország! 
 
Tisztelettel: 
Menyhért Péter nyugdíjas polgár, civil érdekvédő 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://menyusp.blog.hu/api/trackback/id/tr873330782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása